Reméljük, hogy tudja folytatni.

Ezt gondoltam én is, miközben szakadt a hó és az orvosok, a csapattársak a földön fekvő játékost körbe állták. Az ex Lenin stadionban kutya hideg volt. Ideiglenes tetőt állítottak fel az olasz újságíróknak a sajtópáholyban. Én lentről néztem őket, be voltak bugyolálva. Őket is kikészítette az időjárás.

Oroszország-Olaszország, 1997. október 29-e, első mérkőzése a pótselejtezőnek a 98-os francia világbajnokságra. Engem először 1996 őszen hívtak be először a keretbe, 18 évesen, Angelo Peruzzi sérülése miatt. Moldovában voltunk az U21-es csapattal, s ott kellett maradnom a felnőtt csapattal is. Arrigo Sacchi volt a kapitány, akkor találkoztam vele először.

1997. januárja óta voltam stabil tagja a válogatott keretnek. Az elsőszámú kapus Peruzzi volt, a második Pagliuca, utánuk jöttem én. De Peruzzi sokszor volt sérült, Moszkvába is csak ketten voltunk Pagliucával.

És Pagliuca a földön fekvő játékos, a mindenit! Micsoda hideg! Mindig boldog voltam, ha játszhattam, de most elnézve a kis csoportot az olasz kapu előtt, remélem, hogy nem komoly a kollégám sérülése, miután ütközött a Fiorentina orosz játékosával, Kanchelskisszel. Persze miatt. Utána pedig magam miatt. A debütáláshoz a lehető legrosszabbak a körülmények: pezsgő meccs, pokoli időjárás, a hideg mindenhova behatolt. Ráadásul a hátam mögött csak a Parma-meccsek voltak, semmi több.

’Melegíts.’ Mondja nekem Cesare Maldini, aki egy évvel ez előtt, Sacchi távozása után lett kapitány. Na de ne már, mindjárt felkel, mondom neki magamban és nem mozdulok.

Elég hosszú idő telik el, legalábbis a számomra; igazából csak néhány perc telt el, mióta az orvos mutatta, hogy le kell cserélni Pagliucát. Maldini megfordult és még mindig ott talált a kispadon, pokrócokkal betakarózva. ’Bemelegítettél vagy nem?’

’Kész vagyok már, miszter’ válaszolom neki, most már nem csak magamban, s pályára lépek rövidnadrágban és rövid ujjú mezben. (Én soha nem használtam hosszúnadrágot, még polár időjárási körülmények között sem. Ha nagyon erősen esik az eső, mint például 2007-ben Skóciában, a mez alá felveszek egy K-way-t*.) Így lépek pályára. Egy kicsit félénken. Tart egy ideig, Costacurta bíztat, majd hirtelen ott terem az én ’Cannám’ is. ’Nyugi Gigi, ahogy szoktad’ súgja a fülembe Fabio. S az első gól, amit a válogatottban kaptam, éppen ő lőtte nekem. Cannavaro öngólja. S habár az egész második félidőben mintha jégből lettek volna a lábaim, nem sikerült rosszul a bemutatkozásom, s az eredmény is jónak volt mondható. A kirúgásaim és indításaim alig hagyták el a mi tizenhatosunkat, s az oroszok ezt látva előbbre helyezkedtek, hogy megszerezzék a kiszámíthatatlan labdáimat. De végül 1-1 lett a meccs (a visszavágó Nápolyban 1-0), s Olaszország kijutott a világbajnokságra. Azért megmaradt néhány kellemes emlék is Moszkváról.

*K-way: olasz ruhagyártó cég, mely mez és nadrág alá felvehető pólókat és nadrágokat gyárt.