Papír, toll, füzetek. És a labda. Most már nem használják, de akkor a gyerekek között, mikor megismerkedtek egymással az első mondat ez volt: „Melyik csapathoz tartozol?”.

Az összes osztálytársam vagy a Juvénak vagy az Internek szurkolt. Túl sablonos. Nekem tetszett a Genoa és Giovanni Galeone Pescarája, akik a 87/88-as szezon első fordulójában 2-0-ra megverték az Intert a San Siróban.

Volt a foci, amit néztük, és a foci, amit játszottunk. Az édesapám a La Spezia-i Canalettónak volt az edzője. Én is ott kezdtem. Eleinte nem vonzott egyáltalán se a csapat, se maga a sport, se a játék. Az tetszett, hogy volt a saját táskám, cipőm, s egyenszerelésem. E miatt szerettem meg végül a focit. Canaletto vagy Real Madrid, teljesen mindegy volt nekem.

Az első meccsemet az egy évvel idősebbek, a Canaletto 76-os születésű csapata ellen játszottam, s lőttem egy gólt szabadrúgásból. Bemutatkozás, góllal, nem rossz.

Két edzés a héten, kedden és csütörtökön. Suli után megettem a szendvicseimet, amelyeket édesanyám készített nekem, majd elindultam La Speziába. Harminc-negyven perces út, a forgalom függvényében. A Canaletto egyházi csapat volt, edzések előtt imádkoztuk. Nem volt gond a számomra. Három évet voltam a Canalettóban, három évet középpályásként.