BlogZjancsi : Köszönent – Deja Vu – örüljünk és maradjunk csendben! |
Köszönent – Deja Vu – örüljünk és maradjunk csendben!
2009.01.26. 10:46
Mielőtt a Juventus-Fiorentina mérkőzés kapcsán mondatokba önteném gondolataimat, engedjétek meg, hogy ezúton is köszönetet mondjak Balázsnak (ismertebb nevén bubsson), amiért érdemesnek tartott arra, hogy egy-egy Juventus mérkőzés után véleményemet e Bloggon keresztül közkincsé tegyem!
Az elmúlt héten „kedvenc” csapatunk bergamoi agyonverését követően azt vártam, hogy a római Olimpiai Stadionban ízekre szedjük a Laziot, tekintettel arra, hogy egy pontra felzárkózhattunk volna – nevezzük nevén – Senior Moratti gusztustalan bandájára. Erre egy színtelen-szagtalan meccsen örülhettünk az egy pontnak, ami Rómában becsülendő ugyan, de nem olyan játékkal, mint amit produkáltunk. Azt már nem is akarom leírni, hogy e sorok írásakor már ismert, hogy a szezon előtt kiesőjelöltnek vélt Cagliari 4-1-re lemosta a Laziot….
A tegnapi mérkőzés előtt, nem voltam nagyon optimista a győzelmet illetően, mivel
1. a Lazio elleni mérkőzés még mindig élénken élt az emlékezetemben,
2. a védelmünk és a középpályánk egy-egy oszlopa sérülés, illetve eltiltás miatt hiányzott (Chiellini, Sissoko), és
3. Bozó Pista országos cimborám szokta mondani, hogy mindig a bukdácsoló csapatok a legveszélyesebbek.
A mérkőzésen már a kezdő sípszó előtt is örömmel szolgált a Juventus szurkolóknak, hiszen három és fél hónap elteltével ismét helyet kapott a Juventus kezdő tizenegyében a világ első számú kapusa Gigi Buffon!
A védelem a körülményekhez képest a legjobb összeállításban lépett pályára. Sérülés miatt hiányzott Giorgio Chiellini, míg az utóbbi hónapokban magára találó Cristian Molinaro eltiltását töltötte, így a védelmet (jobbról balra) a Grygera-Mellberg-Legrottaglie-De Ceglie quartett alkotta. Szeretném megjegyezni, hogy bár sokszor sokan szidtuk Alessio Seccot a vélt vagy valós átigazolási betlik miatt, de szerintem figyelemre méltó, hogy Grygerat és Mellberget is ingyen szerezte meg a klub, és mindkét játékos megbízható egyenletes teljesítményt nyújt!
A középpálya jobb oldalán Marchhionni remek teljesítménye miatt szinte már nem is hiányzik Mauro Camoranesi (azért ez egy kis túlzás a részemről, mivel egy jó formában lévő Camot igencsak nehéz semlegesíteni). A bal oldalon ezúttal is az elnyűhetetlen Pavel Nedved kapott helyet. A középpálya közepén az általam nagyon kedvelt és vélhetően a Juve elkövetkezendő évtizedének meghatározó játékosa Claudio Marchisio kezdett. Momo Sissoko eltiltása miatt Cristiano Zanetti kapott helyett Marchisio mellett, míg a csatársor ismét az Amauri-Del Piero kettős alkotta.
A mérkőzés maga nagyon jó iramú volt, mindkét oldalon számos 100%-os ziccer adódott, de mind Buffon, mind Frey szenzációsan védett. A mérkőzést egyrészt egy gyönyörű Del Piero-Marchisio kombináció döntötte el, másrészt pedig Saccani játékvezető és asszisztense. A 21. percben Del Piero szenzációsan vette észre a védők közé berobbanó Marchisiot, aki 13. Juventusban lejátszott olasz első osztályú mérkőzésén megszerezte élete első gólját, miután okosan pörgette át a labdát a kimozduló Seba Frey fölött. Az első félidő hátralévő részében Saccani és a 2. számú asszisztense valószínűleg döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, mivel előbbi nem ítélt 11-est Mellberg Stefan Joveticcsel szemben elkövetett szabálytanságáért, míg az asszisztens tévesen intett lest Gilardino gólját követően. A második félidőben több alkalommal is eldönthettük volna a mérkőzést – előbb Marchhionni hibázott kétszer kihagyhatatlan helyzetben, majd Giovinco bénázott egy mesteri Nedved indítást követően. A mérkőzést néhány óriási Buffon bravúr zárta. Buffon ismét bizonyította, hogy bár Manninger nagyszerű kapus, de azért Buffon mégiscsak Buffon. Az elmúlt hónapokban bár Manninger a vonalon remekelt, de a kifutások nem az erősségei.
A mérkőzést nézve olyan érzésem volt, mintha fél évet visszarepültem volna az időben, és a 2008. augusztus utolsó hétvégéjén játszott Fiorentina-Juventus (1:1) meccsett néztem volna. Szinte ugyanúgy alakult a mérkőzés képe a játékvezetői tévedéseket, Melo kiállítását, és Gila egyenlítő gólját leszámítva J
Összefoglalva: nagyon fontos 3 pontot szereztünk. Sissokot szerintem Zanetti nem tudta megfelelően pótolni, a szezon kulcsfontosságú része érkezik, 4 napon belül játszunk az Udinesevel és a Cagliarival. A legrosszabb és az egyik legjobb formában lévő csapattal. Mind a játékunknak, mind a helyzetkihasználásunknak radikálisan javulnia kell. És nem utolsó sorban köszönetet mondhatunk a játékvezetőknek. Bár Marchisio remekbe szabott gólt lőtt, úgy gondolom, hogy mindaddig, amíg a két belső középpályás poszton játszó játékosaink (Marchisio, Sissoko, Poulsen, Tiago, Zanetti) nem rúgnak 10-12 gólt egy szezonban nincs reális esélyünk a bajnoki cím megszerzésére L
E sorokat olvasva lehet, hogy sokatoknak kinyílik a bicska a zsebében, de szerintem az lenne a korrekt a vezetőség részéről, ha ezúttal nyílt levélben kérnének elnézést a Fiorentinától a tegnapi téves játékvezetői ítéletek miatt – úgy ahogy azt tavaly nyílt levélben tiltakoztunk a Reggina elleni vereség (2:1) arcpirító játékvezetői ítéletei ellen. Jó, elfogadom, hogy kicsit erősre sikeredett a fenti néhány sor, de úgy gondolom, akármekkora Juventinok vagyunk is, egy dolgot tartsunk szem előtt – minden körülmény között legyünk objektívek!
Végezetül – még sohasem osztályoztam játékosokat, most megpróbálkoznék ezzel is J
Buffon: 8,
Grygera: 6
Mellberg: 6.5
Legrottaglie:7
De Ceglie: 6
Marchhionni: 6 (kétszer nem lehet ekkora ziccert hibázni)
Zanetti: 5,)
Marchisio: 8
Nedved: 6
Amauri: 5,5
Del Piero: 6,5
Giovinco: 5,5 (ziccer hibázás)
Poulsen: -
Ez volt az első Blog-bejegyzés, amit életemben írtam. Bízom benne, hogy olvashatóra sikerült!!
Forza Juventus
Üdvözlettel Zelei János
|