Kedden este 9 órakor szállt fel narancssárga repülőgépünk Ferihegyről, amit nagyon unalmas, két óra tíz perces utazás követett a londoni Luton repülőtérig. Leszállásnál némi probléma adódott, mert egy honfitársunk összehányta az egész gépet.
Hajnali fél egyre érkeztünk be a Victoria Stationhöz, ahonnan tartottunk egy két órás éjszakai sétát a Big Benhez és a Trafalgar Squarehez. Ekkor az ottani rendőrök számára túlságosan ’gyanúsan’ ültünk az egyik szökőkút peremén, s igazoltattak minket, s megkérdezték, vajon van e nálunk valami, aminek nem kellene lennie. Mivel nem volt, három órakor elindult a buszunk a Stansted repülőtérre, ami már tele volt Liverpoolból haza tartó Atlético de Madrid szurkolókkal, s néhány Panathinaikos szurkoló is jelen volt, akik londoni átszállással utaztak haza Brémából. A reggel induló madridi gépen remek volt a hangulat, az Atleti-szurkolókkal közösen szidtuk ősi riválisukat. Madridban azzal búcsúztunk el egymástól, hogy le kell győznünk a Realt.
Már a repülőtéren rengeteg juventino volt jelen, itt találkoztunk Gabrielével is, aki a jegyeket szállította nekünk. Bemetróztunk a belvárosba, majd miután letettük cuccainkat a szállásunkon, elindultunk a belvárosba. Itt már ismerősökkel is találkoztunk: összefutottunk Andyékkel, a londoni juventinókkal, akik bérletesek az Olimpicóba(!); valamint Pierrel és az egész csoportjával, a Nucleóval. A városban csak fekete-fehér sálakat és mezeket lehetett látni, csak itt-ott akadt realszurkoló. 5 órára visszatértünk a szállásunkra, hogy fogadjuk magentai barátainkat, akik 12-en érkeztek. Ezek után rögtön indultunk is a Bernabeuhoz, ami leginkább egy tízemeletes házhoz hasonlított kívülről. Olyan érzése volt az embernek, mintha színházba menne: csak a juventinók szurkoltak, s csinálták a hangulatot a stadionon kívül: rendre Toro és Inter elleni rigmusok hangzottak el. Két órával a kezdés előtt már legalább 4000 zebra volt a vendégszektor bejárata előtt (a realosok Torinóban körülbelül 80-an voltak jelen összesen); akikhez csatlakozott néhány Rayo Vallecano és Atlético de Madrid szurkoló is, akik jöttek szurkolni városi riválisuk és örök ellenségük ellen.
A beengedés igen hosszas procedúra volt, körülbelül fél órát vett igénybe, mire felértünk a mozgólépcsőkön a harmadik vagy negyedik emeletre. A stadion lelátója hihetetlenül meredek, pontosan az ülő-nézőknek tervezve. Ezzel szemben a vendégszektorban összezsúfolódott 6000 juventinónak nagyon kellett vigyáznia, hogy az ugrálásoknál ne zuhanjon le jó néhány sort. Erre amúgy nem sok esély lett volna, mert olyan zsúfoltan állt mindenki a székeken, illetve a lépcsőkön, hogy moccanni sem lehetett. A Real Madrid tábora, az Ultras Sur, a túloldalon foglalt helyet az első emeleten, körülbelül 100-an lehettek összesen. Hangjuk nem nagyon volt.
Mi viszont az egész mérkőzést végigénekeltük, s az itthoni visszajelzések szerint igen jól ki lehetett venni a dalokat, melyek között több antireal rigmus is helyet foglalt. A játékosok éltetése sem maradhatott el: Del Piero, Amauri, Iaquinta, Giovinco, Nedved és Sissoko kapták a dalok nagy részét, s természetesen Ranieri sem maradhatott ki. A góloknál óriási volt a hangulat, mindenki rángatta a másikat, össze-vissza ugrálta-zuhantak az emberek. A mérkőzés vége felé tudta meg a tábor, hogy Maradona is jelen van a stadionban, ekkor ő is megkapta a magáét a kanyartól. A mérkőzés végén a játékosok kijöttek a tábor alá, s ott ünnepeltek perceken keresztül. Sajnos a mezek kidobására nem volt lehetőség, mert még Chiellini sem tud 50 métert dobni felfelé.
A kivonulás a stadionból és a felszállás a metróra igen zajosra sikeredett, s az ünneplés a városban is folytatódott. Hajnali kettőkor kerültünk az ágyba, ám nem sokat aludtunk, hiszen három órakor keltünk is, hogy elérjük az éjszakai buszt, ami elvitt minket a reptérre. 8-ra értünk Stanstedre, s fél 11-re a Victoriához. Miután kiderült, hogy felemelték négy fontra (1400 ft) a sima metrójegy árát , úgy döntöttünk, hogy elgyalogolunk az Oxford Streetig. A belváros már tele volt Dinamo Zagreb szurkolókkal, akik az esti Tottenham elleni UEFA-Kupa mérkőzésre érkeztek.
A Lutonra-visszatérés zökkenőmentesen zajlott, majd 10 perc késéssel meg is érkeztünk este fél 9-kor Ferihegyre. Összességében az eddigi legjobb mérkőzés volt, amin jelen voltunk.
AJÁNLOM AZ OLDALT
